|
|
Érd Körbe 2010
2010. szeptember 19 vasárnap - őszi Érd Körbe - Még egy kört ????
A Rekorddöntés folytatódik!? Soha annyi kerékpáros nem tekert városunkban még együtt, mint a tavaszi rendezvényünkön (1800 fő!). Te szeretnéd,- mert mi nagyon - részt venni egy olyan eseményen, ahol új rekord születik? Eddig minden évben új rekordot ünnepelhettünk. Tarts velünk. Ha most (is) eljössz, újra sikerülhet és együtt elmondhatjuk, hogy több ezer (idei cél a 2010 fő) emberrel, Érden, minden idők legtöbb, egy időben összegyűlt bringásával tekertél egy olyan közös ügyért, mint a biztonságos kerékpározás megteremtése. Találkozzunk, tehát 2010 szeptember 19-én Érd központjában a Stop-Shop parkolójában. 10 órakor újra elindul a hömpölygő tömeg.
ÉRD KÖRBE PROGRAMJA:- 8-10 óráig gyülekező. Élő zene, jó hangulat, bringaszervíz, kerékpár kölcsönzés, ( Ha véletlen anélkül jönnél. Korlátozott számú jármű áll rendelkezésre, ezért itt - teker.go@freemail.hu - jelezzd előre ha igényelsz egyet. Ha pl. nincs még vagy már (pl.ellopták) a bringád, vagy messziről érkeznél és körülményes a szállítás. Tehát tényleg olyanoknak tartanánk fenn a bringákat, akik szintén gurulnának velünk a közös ügyért, csak a jelen körülményük nem segíti, hogy a sajátjukkal tekerjenek.) információ a jelenlegi kerékpáros helyzetről, rajz és fényképkiállítás, stb.
- 10 órakor elindul az Érd Körbe felvonulás minden táv résztvevői egyszerre indulnak.
- 11 órakor visszaérkezik a családi kör (8km) eleje és ezzel megkezdődik az ügyességi-, illetve aszfaltrajzverseny a gyerekeknek kézműves foglalkozások stb.
- 13 órakor visszaérkezik az Érdet megkerülő (30km)menet eleje. Bemutatók. Rajz pályázat eredményhírdetése, stb.
- 14 órakor megköszönjük nektek, partnereinknek, támogatóinknak a segítséget.
Amondó és Deep Sound zenekar fellépése!!!, Green poni kézműves foglalkozás, ügyességi pálya. Rendőrségi felvezetés! ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Megközelítés: Helyszín: ÉRD központ, Budai út Stop Shop Parkolója. Megközelíthető:kerékpárral (minden irányból), vonattal (Érd alsó, Érd felső megállóhelynél), autóval (6-os, 7-es főútról, MO, M6, M7 autópályákról)
Programok
Érd Körbe 2010 tavasz április 25 vasárnap 10 óra - A jó választás!
2010. szeptember 19 vasárnap - őszi Érd Körbe
Részletek...
Lehet belőled is szervező!
Jelentkezz rendezőnek/szervezőnek/segítőnek (ez plakátolást, szórólapozást, információ átadást, molinó elhelyezést, segítségnyújtást menet közben, felvezetést és megannyi más hasonlót jelent).
Részletek...
|
Beharangozó
Ennyi év után be kell, hogy valljuk, már az első alkalommal tudtuk, függőséget okoz! Aki egyszer már próbálta, az ismét át akarja élni az élményt. Aki nem próbálta idáig, azt folyamatosan kísérti a lehetőség. Talán egy tekerésből még nem lehet baj!? És különben is, az utóbbi években mindenhonnan csak erről lehet hallani. Egyre többen és egyre fiatalabbak szereznek tapasztalatokat, már ebben is. A korosabbakat sem kell félteni, sőt! Persze mostanában a csapból is az folyik, hogy az embert a választásai, a döntései határozzák meg.
Tudod mit? Mi csupán, erőlködést és verítéket ígérhetünk Neked! Nem kínálunk semmit cserébe, csak azt, hogy a saját erődből utolérheted, Magad! Bár, ez nem is olyan kevés. Örülj annak, hogy mások is körbetekerik a várost, ahol élsz! A kifogásokra nem, de Rád annál inkább kíváncsiak vagyunk!
ÉRDKÖRBE – szeptember 19-én, vasárnap. 8 órától várunk a Stop Shop parkolójában, a menet 10-kor indul!
A bringádat készítsd fel, mert mindenkinek a járgányán nem tudunk segíteni! Bringás sisak a fejre! A kisebbek ne felejtsék otthon a szüleiket sem, hogy biztosan legyen, aki vigyáz rájuk. Az út jobb oldalán való kulturált, másokra is figyelő közlekedést , - TUDOD, CSAK EGY SÁV – addig is mindenki gyakorolja! Tudjuk, hogy most eljössz, kellesz a 2010-hez!
Részletek...
|
|