Érd Körbe


Az Érd Körbe kerékpáros felvonulás. Az elnevezése a városunkat megkerülő túrára utal. A már jól megszokott teljes táv 30 km , igen változatos domborzattal. Gondolva a családokra és a még nem annyira felkészült bringásokra, rövidebb távokra is lehet nevezni. Egy évben kétszer, először tavasszal a Föld napja , majd ősszel az autómentes nap alkalmával kerül megrendezésre. Találkozó és indulás a város központjából, a lehető legváltozatosabb közlekedési eszközök találkozásánál, érintve a helyi nevezetes helyeket. Eltekerünk a város központjától a legdélibb pontjáig, onnan a legnyugatibb, a legészakibb, a legkeletibb részre is eljutunk, majd visszatérünk a centrumba. Többnyire aszfaltozott úton haladunk, rendőri felvezetéssel, a közúti forgalomban a többi közlekedő partner lehető legkisebb mértékű akadályoztatásával. Több éves szervezés eredményeként programunkat megkedvelték a helyi bringásokon kívül a környékbeli és más településekről érkezők, aminek különösen örülünk!

Fő cél a kerékpározás, mint a városon belüli kisebb távolságú helyváltoztatás univerzális és nagyszerű közlekedési módjának népszerűsítése, és szabadidős elfoglaltságként való minél nagyobb mértékű űzése. Felhívjuk a figyelmet a kerékpározás fontosságára, előnyeire, szépségeire. Összefüggő kerékpáros úthálózat létrehozását szorgalmazzuk, azért, hogy biztonságosan eljuthassunk otthonunkból az iskolákba, különböző intézményekbe ügyeket intézni vagy egyszerűen csak vásárlás céljából, vagy a vasútállomásra. Fontos a közlekedési eszközök jól megtervezett összekapcsolása. Az eseményeink között ismertető és lobbi tevékenységet folytatunk a városi fórumokon a biztonságos kerékpáros közlekedés megteremtése érdekében.

Mint minden alkalommal, most is azért tekerünk , hogy városunkban felhívjuk a városlakók és a döntéshozók figyelmét a biztonságos kerékpáros közlekedés igényeire. No meg persze azért, hogy jól érezzük magunkat és elmondhassuk, hogy megcsináltuk!

A résztvevők száma eddig: a 2002, 2003, 2004, 2005, 2006 években 15 és 50 fő között volt és egy év sem maradt ki a kezdetektől! 2007 tavaszán 60 fő, őszén 500 fő, 2008 tavaszán 800 fő fölött volt a kerékpárosok száma. 2009 tavaszán 1600 fő, ősszel 1000 fő képviselte a kerékpáros érdekeket. 2011 tavaszán 1800-ra duzzadt a résztvevők száma, ősszel pedig a rossz idő ellenére is több százan jöttek el!

Idén is az „Érd Körbe 2011 fővel” címmel hirdettük meg a rendezvényünket, jelezve a megcélzott létszámot. Nem gondoljuk, hogy alább adnánk, addig folytatjuk, amíg a résztvevők számával elérjük, aztán túlhaladjuk az évszámot. Ezután jöhet az újabb cél.

Programok

2011. szeptember 25. vasárnap - tavaszi Érd Körbe - egy újabb kört????? Részletek...

Regisztráció

Az előregisztráció egyelőre szünetel! Részletek...

Lehet belőled is szervező!


Jelentkezz rendezőnek/szervezőnek/segítőnek (ez plakátolást, szórólapozást, információ átadást, molinó elhelyezést, segítségnyújtást menet közben, felvezetést és megannyi más hasonlót jelent). Részletek...

Beharangozó

Olyan sokszor megtettük már ezt a kört. Sokszor, sokan, de még mindig nem elegen... Sokszor, sok mindent mondtak ránk, hogy mi csak ezért és azért tekergünk ebben a városban, persze mindig is tudtuk, hogy a tekergésünk mutatja a helyes utat, és azt is, hogy rövid út nem vezet oda, ahova érdemes menni. Valaki után hajtunk vagy valakik hajtanak bennünket, esetleg tolnak? Lehet… Persze általában azok mondják ezt, akik soha nem pedáloztak másokért, csak saját magukért. Részletek...

Érd Körbe 53km

Az 53km-es hosszú táv leírása képekkel, térképpel. Részletek...
Készült az EUSAN Informatikai és Tanácsadó Kft támogatásával
az eUPark rendszerében