|
|
CSÚCSDÖNTÉS az Érd Körbén! Több, mint 1800-an voltunk Szeptember 25-én!
Tudtok-e még hasonlóan állandó dolgot mondani Érden, mint az ÉrdKörbe? Tíz évesek is vagyunk most! És ti jöttök és jöttök velünk tekerni, körbe a várost, ahol élünk. „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”. A városunk, amit körbeérünk! A miénk, a tietek! Minden ősszel és minden tavasszal megtesszük ezt, amit most is! Ahogyan minden tavasszal és minden ősszel egyre többen vagyunk! Most 1800-an! Kicsit olyanok vagyunk, mint a vadállatok: időről-időre kijelöljük a helyet, hogy tudják mások is azt, hogy itt vagyunk! Addig, amíg megértjük, megértitek, megértik, hogy rólunk, rólatok, róluk, egymás nélkül nem gondolkodhatunk. Volt egy kislány most vasárnap, aki egy hozzá képest kicsi bringával vágott neki az őszi körnek. Az egyik lejtőn valamiért elesett. Szerencsére nem történt semmi nagyobb baja, de azért megütötte a lábát, és ez látszott is a különböző színekben pompázó foltokból is. És ez a kislány – bár a menet végén haladva -, körbetekerte, megjelölte a helyet, ahol él. Elszántság volt az arcán, biztosan tudta, hogy a végéig kitart és célba fog érni. Remélem mi is tudjuk és ti is tudjátok!
Kerékpáros Kvíz
A tavaszi bringás kvíz már lezárult. A megfejtésekre érdemes vetni egy pillantást, hátha belefutsz egy-két érdekességbe. A résztvevőknek gratulálunk, köszönjük, hogy játszottatok!
Az őszi KVÍZ pedig már meg is jelent!!!
Részletek...
A résztvevők írják:
Veisz Zsuzsanna Jó idő, szuper rendezvény! Gratulálunk nektek! Nagyon jól éreztük magunkat.
Oláh Péter én is köszönök mindent,szuper szervezés volt, jó csapat:) remélem lesz őszel is érd körbe:)
László Breuer Köszönjük! Ez jól esett...Remek idő,sok ember, jó rendezés :)
Tündi szuper volt ismét a tekerés.Ősszel újra találkozunk.Köszi a lehetőséget:))
Schaum Nikolett Nagyon jó volt, következőre is megyek!!!
Vágvölgyi Judit Hadd köszönjem meg a tegnapi túrát az Érdkörbe2011 szervezőinek, nagyon jól éreztem magam!!! És külön kiemelném köszönetem Sólyoméknak, akik gyorsan kerítettek nekem egy szuper paripát!
Zsófia Druskó Köszi a futópályát. Legközelebb is jövök, talán több futóval is.
Micheller Szilvia szuper volt-szeptemberben újra!
Katona Fruzsi Köszönjük, jó volt végre kimozdulni és még az idő is gyönyörű volt :)
Imre A parkoló autókkal a szűk kátyús visszauton is kezdeni kellene valamit előtte. Hátha rábírhatók az "elparkolásra". Nagyon jól szórakoztunk. Őszintén és szívből gratulálok és köszönöm minden szervezőnek. Megyünk máskor is. Az elektromos autó vicc volt. Imre
Royal Fixi verseny
Az Érdi Tekergők és a Magyar Kerékpárosklub Érdi Területi Szervezete meghívására a Royal Fixie Club (http://fixie.hu) rendezett ismét Goldsprint versenyt. Ez a versenyszám két, görgőkön futó fixit jelent, ahol bárki kipróbálhatja a modern párbaj egy formáját, a bringabolondok szkanderjét. A táv nem kevés, 500 m, a győztes pedig, aki előbb a célba ér.
Részletek...
|
EuroVelo 6
Európa turisztikai kerékpárút hálózatában az EuroVelo-ban „6.” útvonal jelölést kapta az Atlanti-Óceántól a Duna deltájáig haladó útvonal. A jól kiépített útvonal párját ritkító szépségű természeti környezetben halad a Loire és a Rajna völgyén át a Duna deltájáig.
Részletek...
Lehet belőled is szervező!
Jelentkezz rendezőnek/szervezőnek/segítőnek (ez plakátolást, szórólapozást, információ átadást, molinó elhelyezést, segítségnyújtást menet közben, felvezetést és megannyi más hasonlót jelent).
Részletek...
|
|